MM Molnár és Társa Kft.
MM Molnár és Társa Kft.
Vállaljuk teljes vízrendszerek kiépítését, karbantartását és felújítását. Csatornakamerázás, duguláselhárítás, szennyvíz szállítás és minden olyan munkát, ami az ivó- és szennyvíz hálózathoz kapcsolódik. Tevékenységünk Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyékben végezzük, valamint Budapesten.
„Egészen fiatalon, 1993-ban találkoztam először a duguláselhárító géppel. Nem is tudtam elképzelni, hogyan működik nagyon izgultam, tudom e majd használni és az akkori főnököm meg lesz-e vajon elégedve velem.
Mindenféle vicces dolgot gondoltam a működésével kapcsolatban.
Nagyon hamar megtanultam használni és az akkor még ritkaság számba menő készülék nagyon megkönnyítette a munkánkat és persze a megrendelők is nagyon elégedettek voltak, hiszen gyorsan és hatékonyan lehetett a hibákat elhárítani.
A duguláselhárítás, mondhatni egy külön szakma. Ismerni kell a vezetékek típusát, fontos tudni, hogy mikor melyik tisztító fejet használjuk vagy, hogy vezeték típusonként milyen átmérőjű spirált használjunk. Figyelni kell az irányváltásokra, azok átmérőjére és anyagára, hiszen az ember nagyobb kárt is tud okozni, mint amekkora van. A túlzottan vízköves-lerakódással terhelt vezetékekre fokozottan figyelni kell, ezért nagy gyakorlatot igényel ezek áttisztítása.
Immár 28 éve használok duguláselhárító készüléket és mondhatom, hogy minden fajta vezeték hibával volt már dolgom.
Számomra hatalmas siker élményt nyújt, amikor egy család életét megkeserítő kellemetlen dugulást sikerül elhárítani, és helyreáll a rend.
Nem is gondolnánk, hogy a megszokott kényelmünket milyen mértékben tudja befolyásolni egy ilyen szerencsétlen helyzet.” – Molnár Gyula cégvezető

© 2021 MM Molnár és Társa Kft.